Szükségem van rád ..

Soha nem lesz vége ennek a rémálomnak. Dehogy akartam én, hogy ez legyen. A legrosszabb ellenségemnek se kívánnám. De ez van a pénz pedig kell. Fél éve, hogy ezt csinálom. Bár már ez is egy kisebb lelki teher. Mindig is arra vágytam, az volt a legnagyobb álmom, hogy lesz egy normális jól kereső állásom. Lesz egy férjem aki szeret és akivel együtt öregszünk meg és persze gyerekeink akik ha majd öregek és gyengék leszünk  majd ápolnak minket és akikre büszkék lehetünk. De mindez csak álom amiből fel kellett ébrednem hogy a szörnyű valóság a pofámba nevessen. Nem akartam én, hogy ez így legyen és nem is erre neveltek. De sajnos nekem nem egy idilli életet szánt a sors. Nem ezt dobta a gép. És most, hogy mindenki meghalt körülöttem, akit szeretek és teljesen egyedül maradtam mi lett belőlem? Egy luxus prostituált.

Fáradtan este be a lakásba egy hosszú éjszaka után. Teljesen felöltözve, ruhástól álltam be a zuhany alá és eresztettem magamra a forró vizet. Mért kell mindennek ilyen nehéznek lennie? Mért nem lehet csak egy kicsit másképp? Hátamat a hideg csempének döntöttem és lecsúsztam a falon. Majd jött a szokásos sírás ami minden este után megtörtént. Elsirattam azt az életet amit soha nem kaphatok meg. És sírtam amiatt ami most van. Ahogy végeztem lehajigáltam a sarokba a vizes ruháimat, magamra húztam a hálóingemet és bebújtam az ágyamba. Az egyetlen helyre ahová menekülhettem ezelől a sok mocsok elől. Mért nem elégszik meg mindenki azzal amilye van. Felesége. Vagy ha nincs felesége keresne magának egy partnert. Mért van szüksége a társadalmunk férfi szekciójának arra hogy minden este más nőt húzogathasson? Soha nem fogom megérteni.

Valahogy ezzel a sok hülyeséggel sikerült magamat álomba ringatni és végigaludtam majdnem az egész napomat. Unottan ültem a tv előtt és már kezdtem örülni hogy egy csendes és magányos estének nézek elébe amikor megszólalt a telefonom.

-Ennek soha nem lesz vége? – sóhajtottam egy hatalmasat majd felkaptam a telefont. – Igen, itt Cho Min Yun. Miben lehetek a szolgálatára?

- Jó napot. Érdeklődni szeretnék, hogy ma estére van e valami programja és ha nincs igénybe lehetne e venni a szolgáltatásait. Ha érti mire gondolok.  – hadarta majdnem egy szuszra egy mély hang a vonalban.

- Teljesen szabad vagyok ma este. Hol lenne szükség rám? – kérdeztem mire ő elhadarta a hotel nevét. Teljesen véletlenül ismertem a helyet.  A város elitebb helyei közé tartozott.  – Akkor uram, ahogy megbeszéltük. Egy vacsora, bor, vörös rózsa és öltöny. És 500.000 won.  Ami engem illet. Az úr keressen egy hosszú barna hajú nőt. Csontszínű ruha lesz rajtam. Fél 9. És ne késsen! – ennyi előnye van ennek az egésznek, hogy én szabom a feltételeket. Ne az utca sarkán árulom a testem és ülök be mindenféle suttyó mellé az autóba és nem fekszek össze mindenkivel.

- Értettem hölgyem. Köszönöm. A viszont hallásra. – motyogta majd letette. Kezdő lehetett hiszen nem volt semmi ellenvetése.

Behunytam a szemem és hátradőltem a kanapén. Egy újabb kuncsaft. Mért nem lehet ennek egyszer vége?

Elkezdtem készülődni és mikor végeztem útnak indultam. Beléptem az hotel  ajtaján és az étterem felé vettem az irányt. Ahogy beléptem rögtön a terepet kezdtem pásztázni.

-Cho Min Yun? – szólalt meg egy férfihang a hátam mögött. Megfordultam a tengelyem körül és már ott is volt. Mélybarna szemei az enyémet fürkészték. Kisfiús arcát, szőke haj ölelte körül. Első tippre olyan velem egyidős 20  éves srác lehetett.

- Igen? – néztem rá kérdően.

- Oh Sehun vagyok. Jöjjön mutatom az asztalt. – tartotta a karját én pedig elfogadtam. Minden úgy volt ahogy kérdtem. Vörös rózsa az asztalon és a legjobb minőségű bor. Illedelmesen kihúzta nekem a széket majd ő is helyet foglalt.

- Ami a ma estét illeti. Az egyik barátom szervezte nekem ezt a találkát. Szerinte itt az ideje, hogy végre egy normális nővel legyen dolgom. – mosolyodott el félénken.

- Értem. Hát remélem élvezni fogja a ma estét. Én megteszek minden tőlem telhetőt. – mosolyogtam biztatóan.

- Köszönöm. És Min Yun mivel foglalkozik? Mármint ezen kívül?

-Ezen kívül? Sajnos semmivel.

- Kár. Pedig azt hittem, hogy ez csak a másodállásod.

- Félbehagytam a fősulit a szüleim halála után.  – mondtam de a hangom annyira szomorúnak és távolinak tűnt, hogy még én is megsajnáltam magam. 

- Oh sajnálom ne haragudj. És mikor történt? Persze csak ha …

- Fél éve. Pont mikor az utolsó vizsgáim voltak. Épphogy beértem a vizsgámra jött a telefon, hogy végzetes autóbaleset történt . Utána ott hagytam a sulit, hogy el tudjam magam tartani. És most itt tartok. – nem értettem mért mesélem el neki mindezt hiszen soha ez ügyfélnek sem beszéltem magamról. És tudtam az ő történetüket de ők nem tudták az enyémet. Mégis furcsa módon azt akartam, hogy ez a srác tudja, hogy ki vagyok. Hogy valójában az akivel ma este találkozott nem én vagyok.

- De hiszen akkor még be tudod fejezni a fősulit és nem kellene ezt csinálnod. – csillant meg a szeme majd az a reményteli csillanás rögtön kis is hunyt. – Bár  ha szereted a munkád …

- Kényes téma. – döntöttem a hátamat a széknek.

- Van kedved feljönni a szobámba?  - váltott témát és kisfiús mosolya mögött zavart fedeztem fel.

-  Ez a munkám. – húztam el a számat és felálltam a székről.

-Szóval ez lenne az. – zárta be azt ajtót.

- Szép. Szóval… ? – ennyire zavarban még nem éreztem magam.

- Gyere foglalj helyet. – mutatott az ágyra ahova ő is lekuporodott. Értetlenül pislogtam rá majd miután nem reagált lerúgtam magamról a cipőmet és letelepedtem az ágyra.

- És te mivel foglalkozol? – törtem meg a csendet.

- Most fejeztem be a fősulit. És egy virágzó üzletláncolat leendő örököse vagyok. Hacsak a bátyám közbe nem szól.

- O hát gondolom akkor mindened megvan.

- Nem. Ami nekem fontos lenne az nincs Nincsenek normális barátaim. Barátnőm sincs. Aki volt annak is csak a pénz miatt kellettem. A szüleimen kívül senkim nincs. Van egy bátyám de ő… igazából csak úgy vagyunk egymásnak. – mondta keserű mosollyal az arcán.

- Sajnálom. – hajtottam le a fejem és az ágyterítőt kezdtem vizslatni.

- Mit? Hogy rossz helyre születtem? Azt én is. – sóhajtott majd felállt és elment a fürdőbe.

 Én ezt nem értem. Mért ilyen kedves velem ha csak egy éjszaka kell neki. Fogadjunk mindig így csábítja el a nőket. És utálom magam mert sikerül neki. Hülye kis ficsúr.

-Mesélj magadról kérlek. – lépett ki az ajtón. A melegítőnadrág lazán lógott a csípőjén, izmos felsőteste pedig szabadon nézett velem szembe. Szőke haja szétdurtan a feje tetején. - …persze csak ha szeretnél. – lépett közelebb majd elnyúlt mellettem a pólójáért. Illata simogatta az orromat és kedvem lett volna végigsimítani kidolgozott izmain. – Van testvéred? – húzódott vissza majd magára kapa a felsőt és letelepedett velem szemben az ágyra törökülésben.

- H… hogy? – ocsúdtam fel mire ő édesen elmosolyodott.

- Van testvéred? – ismételte el a kérdést.

- Volt. – hajtottam le a fejem. – Mivel a szüleim meghaltak a gyámhatóság árvaházba küldte. Mát nem láthatom többé. – éreztem , hogy a könnyek égetik a torkomat és próbálnak utat törni a felszínre. Hirtelen egy forró kéz ért az arcomhoz és a fülem mögé tűrt egy kósza tincset.  Lepetten néztem fel és Sehun mélybarna szemeivel találtam szembe magam.

- Sajnálom. Annyira szeretnék segíteni. De tudom,  hogy nem lehet. -  húzódott vissza fe én egy hirtelen ötlettől vezérelve a keze után kaptam és az arcomra szorítottam.  Soha nem éreztem még ilyet. A szívem vadul kalapált össze-vissza. Ahol a bőre az arcomhoz ért jóleső bizsergés tört fel. A mellkasom pedig szinte szét akart robbanni. Mikor észhez tértem elengedtem a kezét és ő csak lepetten pislogott vissza rám, én pedig szégyenemben majdnem elsüllyedtem.

 Édes istenem mit tettem. Engedtem az érzéseimnek .

Hirtelen felém mászott én pedig az ágyon feküdtem. Két kezével a fejem mellett támaszkodott, szee ragyogott, haja rakoncátlanul hullott az arcába. Szeme hol az enyémet fürkészte, hol az ajkamat. Gondolkodás nélkül karomat a nyaka köré fontam. Mikor ajkaink összeértek olyan volt mintha áramütés ért volna. Szenvedélyesen csókolt mégis tele volt gyengédséggel. Ajkain szinte egybeforrtak. Hol én hol pedig ő nyögött bele  csókba. Kétségbeesetten próbáltam kapaszkodni belé, ujjaimmal végigszántottam a haján majd végig a gerincén mire ő csak egy sóhajjal felelt és még jobban hozzám préselte a testét. Ha valaki látott volna minket még el is hitte volna hogy egy normális szerelmes pár vagyunk. De nem vagyok azok. Sehun eltolta magát és felült az ágyon és az ablakot kezdte vizslatni.

- Nem lehet. Én … - arcát a kezébe temette. – Én nem tudom veled ezt tenni. Hogy … hogy csak kihasznállak egy éjszakáért. Te többet érdemelsz Min Yun.

De .. de ez most mi? Mért érzek csalódottságot? Vedd már észre, hogy nekem szükségem van rád.

- Akkor. – pattantam fel és a cipőm után nyúltam. – Én megyek is. Ezért nem kell fizetned  vedd úgy hogy ajándék volt.

- Ne menj kérlek. – kapott a kezem után. – Maradj, még és beszélgessünk.

- D… de én … - dadogtam értetlenül.

- Nézd – engedte el a kezem majd a bőröndjéből előkapott egy felsőt és a kezembe nyomta. – Kényelmesebb mint ez a feszes ruha. A fürdőben át tudod venni.

A kezembe fogtam a pólót és besétáltam a fürdőbe. Lekaptam magamról a ruhát és helyette a felsőt  húztam magamra. Nagy volt rám de olyan illata volt mint Sehunnak. Megmostam az arcomat és hagytam hogy a hajam szabadon lógjon a vállamra. Ahogy kiléptem Sehun már az ágyban feküdt és a plafont kémlelte.

-Izé. – vakartam meg a tarkómat zavaromba.

- Gyere. – paskolta meg maga mellett a helyet. Az ágyhoz sétáltam majd bebújtam a paplan alá. Ő csak felém fordult és beszélni kezdett. Beszélni mindenről. Én pedig csak hol hallgattam, hol válaszoltam, hol meséltem, még a karjaiban el nem nyomott az álom.

Egy hónapja, hogy először találkoztam Sehunnal. Azóta minden nap beszélünk vagy találkozunk. Én pedig rend szerint utasítom el a felkéréseket vagy fel sem veszem a telefont.  Minden pillanatban mikor nem vele vagyok is csak rá gondolok. A mosolyára, az illatára. Teljesen megfertőzött. Soha senkit nem szerettem még így mint őt. És miatta akartam megváltozni. Felhagyni ezzel a munkával. Reményt adott arra, hogy még teljesülhet az álmom.

-Szóval akkor új telefonszám? Hogy lehet ez? – mosolygott rám miközben a parkban sétáltunk.

- Végleg szakítottam a munkámmal. És így legalább nem tudnak már zaklatni.  – vigyorogtam.

- Hát ez remek. – nyomott egy puszit a homlokomra.

- És befejezem a fősulit. Már beszéltem is az iskolával és várnak szeretettel, hogy befejezzem a vizsgáimat. – jelentettem ki büszkén.

- Ez a beszéd. – kapott fel majd megpörgetett a levegőben.

- Sehun te meg mit csinálsz itt. – halottam magunk mögül egy  mély hangot. Lepetten fordultunk a hang irányába ahol egy magas éppolyan szőke srác állt mint Sehun.

- Te meg mit keresel itt? – sóhajtott.

- Mért én nem sétálhatok a parkban öcsike. – vigyorodott el. Nem tetszett nekem ez a mosoly.

- Öcsike? – néztem hol Sehunra hol az idegenre.

- MinYun  ő a bátyám, Kris. – hunyta le egy pillanatra a szemét majd újra a bátyát kezdte vizslatni.

- MinYun? Cho Min Yun? Csak nem. – nevetett fel. -  Hát nem is mondtad öcsike, hogy mostanában egy kurvával mulatod az idődet. A szavai jeges vízként értek.

- Ne beszélj így róla. Mellesleg te meg honnan ismered. – szemét testvérére szegezte.

- O úgy két hónappal ezelőtt kellemes kis estét töltöttünk együtt. Nem igaz? – lépett közelebb.

- Hagyj engem békén. – sziszegtem. - Már nem az vagyok,aki akkor voltam. Igazából sose voltam az.

- Ó tényleg. Akkor öcsike mért nem hívod meg ma este vacsorára hozzánk a kis barátnődet?

- Kris, hagyd abba és húzz el. – szűrte a fogai között keze pedig ökölbe szorítva a teste mellett.

- Jó jó megyek már. – tette fel a kezét megadóan. – Te pedig remélem elfogadod a meghívást.  – ezzel kikerült minket és elment. 

- Nem kell eljönnöd. – fújta ki a levegőt majd felém fordult.  Arca feszült volt.

- De elmegyek. Ha nem mennék az csak egy elégtétel lenne Krisnek. Ne félj nem lesz semmi baj. – simítottam végig az arcán mire ő magához húzott és puha csókot lehelt az ajkaimra.  Akkor még nem is sejtettem mi vár rám.

Idegesen toporogtam mire valaki ajtót nyitott.

-Szia. – zárt karjaiba Sehun.

- Szia. – motyogtam az ingébe és nagyot szippantottam az illatából.

- Gyere mindjárt kezdődik. – húzott be az ajtón majd az étkező felé vettük az irányt.  Hatalmas kerek asztal körül összesen 3-an  ültek és 3 hely üres volt. Akárhogy számoltam sehogy nem jött ki az 6 ember. De mindegy is.

- Szerbusz kedvesem. Sehun anyukája vagyunk te pedig gondolom az én kisfiam barátocskája. – üdvözölt  meleg mosollyal  az édesanyja én pedig zavartan mosolyogtam vissza rá.  Barátocskája?

- Gyere foglalj nálunk helyet. – terelt beljebb az apukája  majd mind leültünk az asztalhoz.

- Apu, Anyu mondani szeretnék valamit. – szólalt fel Sehun.

- Ne most kincsem. Előbb mi Anyáddal. – állt fel az édesapja. – Szóval mint tudod te és a bátyád öröklitek a szállodaláncot.  És mivel a bátyádnak már van barátnője ezért gondoltuk te is szeretnél egyet. Szóval szeretnénk neked bemutatni a jövendőbelidet. Tiffany kedvesem. – szólt mire az ajtón egy magas fekete hajú lány sétált be. Úgy nézett ki, mint aki most lépett le valamelyik újság címlapjáról.

A levegő belém szorult és szédülni kezdtem. Jövendőbeli?

-Elnézést. – álltam fel és a mosdóba siettem. Ahogy odaértem magamra csuktam az ajtót és hátam a hideg falnak döntöttem.  A szememet csípték a könnyek és éreztem, hogy nem tudom magamat sokáig tartani. Mintha kiszakítottak volna egy darabot belőlem. Szinte hallottam, ahogy a szívem koppan a hideg padlón és darabokra törik. Mért történik mindig ez? Ekkora bűn szeretni valakit? Lehunytam a szemem egy pillanatra, összeszedtem minden maradék erőmet és visszamentem az étkezőbe.

- Azt hiszem én hazamegyek. Nem igazán érzem jól magam. Elnézés. – erőltettem mosolyt az arcomra majd felkaptam a kabátom és az ajtó felé rohantam.

- Na mi az ? Menekülünk? – Kris zsebre vágott kézzel állt a bejárati ajtónál.

- Te rohadék. Tudtad, hogy ez lesz. Ez akartad hát tessék, már itt se vagyok. – szűrtem a fogaim között.

- Én mondtam. Egy kurvának semmi keresnivalója a családunkban. – vigyorgott én pedig nemes egyszerűséggel képen töröltem majd kirohantam az ajtón.

- MinYun várj. Kérlek állj meg . – hallottam Sehun hangját majd egy perccel később egy kéz fonódott a csuklómra és maga felé fordított. – Ez … én nem is tudtam róla. Én …

- Ne kérlek. Ne szabadkozz. Már tudnom kellett volna az elejétől. Egy ilyen lány mint én sehova sem illik be. A múlton nem lehet változtatni. – mondtam keserűen és éreztem, hogy könnyek folynak végig az arcomon.  – De azt kívánom neked, hogy légy boldog azzal a lánnyal akit neked szántak a szüleid.  És csak arra kérlek, ne keress többet. – ezek voltak az utolsó szavak amit akkor mondtam Sehunnak.

Két hete csak ülök a szobában és ahelyett, hogy a vizsgáimra készülnék pizsamában ülök egész nap és siratom az életemet. Siratok mindent, amit elvesztettem. A szüleimet, a testvéremet, az álmaimat és Sehunt. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire lehet szeretni valakit. De ez így van rendjén ha a sors ad valamit el is vesz. Kaptam egy új lehetőséget az élettől cserébe pedig elvett mindent tőlem ami fontos volt. És most újra ott tartok ahol a kezdetek kezdetén. Ülök összetörve egy szobában és próbálom kitalálni mi legyen.  A vizsgákig még pár hét. Meg fogom csinálni már csak dacból is. Csak azért is, hogy megmutassam érek még valamit.

Hirtelen megszólalt a csengő én pedig riadtan ugrottam fel.  Az ajtóhoz csoszogtam és  kinyitottam mire nem várt látvány fogadott.  Sehun állt az ajtóban. Ahogy meglátott a karjai közzé zárt  arcát a hajamba temette.

-T… te meg mit keresel itt? – dadogtam értetlenül.

- Visszajöttem.  – fogta két keze közzé az arcomat majd ajkait az enyémre tapasztotta.  A csókja még mindig olyan volt számomra mint az áramütés. Karomat a nyaka köré fontam és közelebb húztam magamhoz, hogy testünk szinte egymásnak préselődött. Zihálva váltunk el egymástól majd homlokát az enyémnek döntötte.

- Mégis mért vagy itt velem és nem a jövendőbeliddel?  - kérdeztem hangosan fújtatva.

- Mert akit láttál többé már nem a jövendőbelim.  Minden amire szükségem van az te vagy. És nem érdekel ki mit mond én szeretlek. És ez ellen senki  nem  tehet semmit. – szeme ragyogott a boldogságtól.

- De a szüleid?

- Anya teljes mértékben támogat Apa pedig majd megbékél a gondolattal, hogy nem mindig az lesz amit ő eltervez. – mosolyodott el majd újabb csókot nyomott ajkaimra.  – Soha többet ne rohanj el előlem.

- Nem fogok. Ezt megígérhetem. Mert nem tudok nélküled élni. Szükségem van rád.