떠나자마! ~OS

*Taemin


Csak az óra ütemes ketyegése töri meg a szobára ereszkedő, nyomasztó csendet. Tikk-takk. Tikk- takk. Annyira rátelepedik ez a csend az emberre, hogy még a saját gondolatai is úgy hatnak, mintha valaki beszélne hozzá. Nincs ez velem se másképp. Fekszem az ágyon, és a plafont bámulom. A repedezések ide-oda cikáznak, befutva ezzel az egész mennyezetet. Minél tovább nézem, annál több alakzatot veszek ki belőle. Hol egy négyzet, hol egy háromszög bukkan fel.
Muszáj valahogy elterelnem a figyelmem. Nem gondolhatok folyamatosan rá. Már meghoztam egy döntés azzal, hogy mással kezdtem kapcsolatot. Egyszerűen ő nem való hozzám.  Jobbat érdemel. Akkor mégis miért érzem azt, hogy helytelenül cselekszem?
Mégis hogyan mondjam el neki, hogy van valaki másom? Mégis mit mondhatnék neki? Egyszerűen nem tudom, mit kellene tennem. Ő annyira jó hozzám. Feltétel nélkül szeret. Én most mégis arra készülök, hogy véget vessek mindennek.
Ülésbe tornázom magam, és a telefonomért nyúlok. Egy ideig csak forgatom a kezemben, majd ujjaim az album megnyitására késztetik a készüléket. Száz és megannyi kép tárul a szemem elé. Teljesen visszamegyek odáig ahol a kapcsolatunk kezdődött. A téren lévő karácsonyfánál. Ott randiztunk először. Annyira más volt.  Ő nem a gazdag szépfiút látta meg bennem akkor, mint sok más lány. Ő engem szeretett meg. Az igazi Lee Taemint. És most mégis el akarom magamtól dobni. Csak lapozom a képeket, és peregnek előttem a hónapok, az események. Szinte minden kép mesél. Mesélnek arról, ami kettőnket összeköt. Minden mosoly, minden ölelés egy-egy történet.
A szemem hirtelen megtelik könnyel, ami megállíthatatlan sebességgel tör fel és szánkázik végig az arcomon.
Nem értem. Egyszerűen nem tudom. Mért remegek? Mért érzem úgy, hogy máris kitéptek egy darabot a szívemből? Pulóverem ujjába rejtem a könnyeimet, majd a fürdőszoba felé veszem az irányt. Megnyitom a csapot, és jéghideg vízzel próbálom újra helyre rakni magam. A tükörből szinte egy másik ember bámul vissza rám. Ez lennék én? Hát valóban ez lennék én? Kihasználtam őt? Még ő szeretett, én más karjában kerestem boldogságot. Akkor mégis mért szakad meg a szívem?
Lassú léptekkel térek vissza az ágyhoz, és újra a kezembe veszem a telefont. A névjegyzékben megkeresem a számát. Song Mina. Neve láttán egy apró mosoly kúszik az arcomra, de azonnal el is tűnik. Tárcsázok, és várom, hogy felvegye. Három csengés után beleszól. Hangja szinte simogatja a fülem. 
- Szia Taeminnie. - csicsergi vidáman. 
- Sz...szia. - keresem a hangom.
- Baj van. - válik aggódóvá. 
- Találkozhatnánk a házatok melletti játszótéren? - nyögöm ki nehézkesen. Ez az egyetlen hely, ami eszembe jut. 
- Persze. Mikor? - hallom a hangján, hogy meglepődött hirtelen ötletem hallatán. 
- Negyed óra múlva.
- Rendben. Akkor ott találkozunk. – mondja, majd bontja a vonalat. Még pár másodpercig hallgatom a csendet, végül az ágyra dobom a telefonkészüléket, és öltözni kezdek. Melegen öltözök, hiszen kint szakad a hó.
Ahogy kilépek az ajtón, és arcomat azonnal megcsapja a csípős hideg szél. Lassan indulok el a célom felé. Nincs messze, csupán kétutcányira innen. Iskolaszünet van. A városban mindenhol fiatal párok sétálgatnak, nevetgélnek, ajándékot választanak. Készülnek a szeretet ünnepére.
Szeretem a karácsony hangulatát, most mégis nyomaszt ez a légkör. Fojtogató, és inkább menekülnék előle.
A tíz perces utat szinte pillanatok alatt teszem meg, és máris ott állok az üres játszótéren. Furcsa, máskor mindig gyerekek tömkelege tölti itt az idejét, most még sincs itt senki. Túl hideg lenne, vagy túl késő? Állok egyik lábamról a másikra, miközben bakancsom orrával a havat rugdosom. Egész szép kis lyukat ástam már magam köré. Közben eljátszom a gondolattal, miként fogom közölni Minával a szándékaimat. Látom magam előtt, ahogy arca csalódottá változik és összetörik.
- Taemin! - hallom meg a nevem, mire automatikusan felkapom a fejem. Mina rohan felém. Látszik rajta, hogy sietett. Kabátja becipzározatlanul lóg rajta, nyakába egy piros sál van hanyagul hajítva. Odaér hozzám, és csak átöleli a derekam. Meglepődök az érintésétől, majd finoman eltolom magamtól. 
- Mi a baj? - lép egyet hátrább.
- Mina - sóhajtom - mondanom kell valamit. 
- Taemin ki vele. - hangja egyre nyugtalanabb. 
- Mina, én... én annyira sajnálom. - szinte csak nyögdécselek.
- Mégis mit? 
- Sajnálom de ... én már nem szeretlek úgy mint azelőtt. - hadarom egy levegővel. Valóban így lenne? Vagy csak ezt akarom elhitetni, még magammal is?
- Mi? - arcára kiül a teljes döbbenet és értetlenség. 
- Vége. Sajnálom. - mondom ki kegyetlenül a végítéletet és hallom, ahogy a szíve ezer darabra törik. 


* Mina


- Vége. Sajnálom. - visszhangzik a fejemben Taemin hangja. Érzem, ahogy a szívem összeszorul, és egy hatalmas gombóc gyűlik a torkomba, ami a felszínre készül törni.
- Mégis mért? - nyögöm erőtlenül.
- Nem a te hibád. - válaszol szinte faarccal. 
- Akkor kié Taemin? Mégis kié? - emelem meg a hangom. Nem válaszol, csak lesüti a tekintetét.
 - Válaszolj Taemin, mégis miért? Nem vagyok elég jó? Vagy van valaki másod? - állkapcsa megfeszül, arca ridegebbé válik, és már tudom, hogy eltaláltam. Nem tudom kontrollálni az érzéseimet és a könnyeim a felszínre törnek és végigégetik jéghideg arcomat. Kicsúszott a kezemből a gyeplő és már csak azon kaptam magam, hogy hátat fordítva Taeminnek rohanok céltalanul. A játszótér széléig visz a lábam, majd minden erőm elhagy és a hideg hóba rogyok. Könnyeim megállás nélkül törnek a felszínre.
A szél már csípi az arcom, de én csak kuporgok a földön. A térdemen a nadrág már teljesen elázott és átfagytam. Élesen szívom be a levegőt, majd kifújom és ezt így ismétel meg még egy párszor. Próbálom magam lenyugtatni. Mért velem történik ez?
Remegő lábakkal állok fel. Leseprem a térdemről a havat, majd a kabátom ujjába törlöm az arcom. Aztán csak megindulok és céltalanul bolyongok. Mért nem voltam neki elég jó? Nem szerettem eléggé? Hol rontottam el?
Mire felocsúdok a gondolataimból a parkban vagyok. A kedvenc helyünkön ahol a hosszú nyári napokat töltöttük.

,, - Nézd, mókusok! - mutatott a velünk szemben lévő fa felé. - Párban vannak, akár csak mi. - ölelte át a vállam, majd közelebb húzott magához, hogy egy puszit nyomjon a fejem búbjára. Csak közelebb bújtam hozzá és nagyot szippantottam pulóvere illatából. Imádtam az illatát. 
- Mi a baj? - nyúlt az állam alá, majd gyengéden maga felé fordította a fejem, hogy a szemébe nézhessek. 
- Nem akarlak elveszíteni. - éreztem, ahogy belepirulok ebbe a mondatba.
- Nem fogsz, soha. - hangja szinte simogatta a lelkem. Közelebb húzott, és szorosan magához ölelt. - Szeretlek... "

Szinte szertefoszlott ez az emlékkép, ahogy a szemem újra megtelik könnyel. Sajgó szívvel fordítok hátat a helynek, és újabb célt keresek. Nem gondolkodom, merre megyek, csak hagyom, hogy vigyen a szívem és a lábam.
Sötétedik, én pedig még mindig csak bolyongok céltalanul. Hirtelen megpillantom a következő ismerős helyet. Az utca túloldalán kivilágítva hívogat a kedvenc kávézónk. Szorosabbra húzom magamon a kabátom és átsietek a másik oldalra.
Ahogy benyitok, az orromat megcsapja a kellemes kávé illata. Bezárom magam mögött az ajtót, és a szokott hely felé veszem az irányt, majd leülök, és csak bámulok magam elé.

,, - Én mondtam, hogy nem lesz jó választás. - nevettem Taemin fancsali képének látványán. 
- Nem olyan rossz ez. - fintorgott én pedig még jobban kacagtam, majd beleittam a kávémba. 
- Ha kéred, neked adom az enyémet. - toltam felé a gőzölgő bögrét. 
- Ha nem bánod elfogadom, de ... - állt fel hirtelen és felém nyújtózott az asztal felett. - Habos az orrod. - arca közvetlenül az enyémmel szemben volt, majd csak egy apró puszit nyomott az orrom hegyére. - Így már is jobb. - ült vissza mosolyogva a helyére, aztán beleivott a forró nedűbe..." 

- Minden rendben? - szólít meg a pincérlány, és egy zsepit tart felém. Azonnal realizálódik bennem, hogy már megint patakokban folynak a könnyeim. Megrázom a fejem, majd aprócska fejbiccentés kíséretében elfogadom a zsebkendőt. 
- Hozhatok valami? - kérdezi.
- Nem köszönöm. Már amúgy is menni akartam. - álltam fel majd sebes léptekkel távoztam és hozzácsapódtam a kávézó előtt sétáló tömeghez. Nem figyeltem, merre mennek csak sodródtam velük. Mindenhol nevetgélő és ölelkező szerelmespárok. Felfordul a gyomrom és nehezen kapok levegőt. Alapjában véve szeretem a karácsonyt, de most valahogy fullasztó. Hányingerem támad, így kiválok a tömegből, miközben hatalmasakat szippantok a csípős, fagyos levegőből. Érzem, ahogy átjárja a tüdőm. Nagyon hideg, mégis jól esik és segít, hogy ne szakadjak el a valóságtól.
Észbe kapok, merre is járok, és könnyes szemekkel bámulok fel a hatalmas karácsonyfára. 

,, - Mindig is csodáltam azokat az embereket, akik ezt a hatalmas fát idáig cipelik, majd utána ilyen szépen feldíszítik.  - áradoztam Taeminnek aki látszólag nem is rám figyelt. - Ugye milyen gyönyörű? - álltam meg és csak bámultam a csúcsdíszt.
- Igen, az vagy. - hallottam a válaszát, mire rákaptam a tekintetem. Engem nézett és mosolygott, azzal imádni való mosolyával. Aztán hirtelen magához ölelt, és megcsókolt. Akkor, ott, először. Megcsókolt. Mintha ezernyi pillangó röppent volna fel a gyomromban. Hát ilyen szerelmesnek lenni !? ... "


A könnycsatornáimnak már rég ki kellett volna száradnia, de még mindig csak szüntelenül folynak a könnyeim. Lehetséges, hogy egy ember ennyit sírjon?
Miért fáj ennyire? Nem lehetne, csak egy picit kevésbé fájdalmas a csalódás? És miért fáj ennyire a hiánya? Miért fáj, ha neki már nem kellek? Én szerettem, és ő eldobott magától. Még most is szeretem. Bármit megtennék, csak öleljen át újra, és mondja, hogy szeret. De ő mást választott. Valakit, aki jobb nálam. Valakit, aki jobban szereti nálam. 
- Én szeretlek Taemin. - suttogom halkan, legfőképp magamnak, és érzem, ahogy egy újabb hullám remegés és sírás készül a felszínre törni. A lábaim a hideg és a gyengeség miatt lassan felmondják a szolgálatot. Már várom, mikor találkozok a hűvös betonnal, de ez nem következik be. Két kar tart erősen, majd magához szorít. Az illata megcsapja az orromat, és én azonnal felismerem, de nem akarom elhinni. Lehet, hogy ez újra csak a képzeletem játéka. De ez a kép most túl valóságos, kézzel tudom fogni. 
- Én is szeretlek Mina. Örökké. És sajnálom, amit mondtam. Nem gondoltam komolyan.  - csendül fel az ismerős hang és én már tudom, hogy ez igen is valóságos. Bár könnyeim nem apadnak, hangjától megnyugszik a lelkem, és tudom, hogy szeret engem, itt van velem, és sosem hagy el többet…