2017. december 18., hétfő

A mai nap margójára...



Ülök a gépem előtt.  A kis függőleges vonalka szüntelenül villog a megnyitott, üres dokumentumban. Nézem ezt a monotonitást, az agyamban a gondolatok gépként hadakoznak egymással és a csendem egyáltalán nem csendes. Azon agyalok, vajon hogy írhatnám le, amit gondolok, hogyan önthetném szavakba az érzéseimet, hogy megértsd te, aki ezt elolvasod. Kell most nekem ez, hogy kiöntsem a gondolataimat, mert úgy érzem, nem tarthatom magamban. De megpróbálom a lehető legegyszerűbben megfogalmazni minden egyes szót, te pedig kérlek, figyelemmel olvasd.
Felkeltem ma reggel, kissé fáradtan az éjjeli tanulás miatt, gondoltam felnézek a hírek közzé, mielőtt elmegyek itthonról. Hatalmas örömmel olvastam a hírt, miszerint a BIGBANG Taeyang-ja és Min Hyorin négy év után összekötik az életüket. Boldog voltam ennek hallatán, majd pár percre rá egy újabb hír. De ez nem volt boldog, még csak közelében sem állt ennek az érzésnek. A sokak által kedvelt Shinee Jonghyun öngyilkosságot követett el. Ültem és nem akartam hinni annak, amit olvasok. Leblokkolt az agyam és képtelen voltam elhinni, pedig be kell vallanom, nem vagyok a világ legnagyobb Shinee rajongója, de nagyon szeretem a zenéjüket. Csak ültem, és mint úgy hiszem megannyi társam végig követtem és olvastam a kétségbe esett rajongók utolsó kapálózását, azt ahogy az a reménysugár, miszerint ez a hír nem igaz, az idő múlásával egyre jobban halványodik, majd végleg eltűnik és átveszi a helyét valami sötét aura.  Majd helyre tehetetlen érzelmek törtek fel bennem.  De három érzés az, ami a legerősebb. Elől járóban tudni kell rólam, hogy nagyon határozott véleményem van az öngyilkosságról.  Szomorú vagyok, csalódott és dühös. És ki is szeretném fejteni, miért érzem én ezeket.
Szomorú vagyok. Szomorú amiatt, hogy ennek meg kellet történnie. Hogy valakinek ilyen fiatalon távoznia kell az élők sorából vagy esetleg ilyen tettre kellet vetemednie, mert már nem lát más kiutat.  Előtte állt még annyi minden, hiszen még csak az élete felét sem érte el és nem hiszem, nem akarom elhinni, hogy neki csak ennyit szabott ki a Élet. Egy életrevaló, mosolygós férfi, aki semmi jelét nem adta annak, mire is készül.
Csalódott vagyok azért, hogy ez egyáltalán megtörténhet a mai társadalomban.  Nem fér a fejembe az, hogy hogy lehetnek képesek arra más embertársaim, hogy képesek valakit addig hajszolni, addig nyomorítani és tiporni még az arra vetemedik, hogy el akarja dobni magától azt, ami azt hiszem, hogy mindenkinek a legértékesebb kincse az egész világon. Nem fér a fejembe, hogy hogy lehet annyira pénzéhes egy cég, hogy a végletekig hajszolja, kínozza, szipolyozza a saját előadóját, átlépve rajta, semmibe véve a lelki világát.
És mérhetetlenül dühös vagyok. Dühös vagyok rád Jonghyun. Hogyan tehetted ezt meg? Keresem a miérteket és próbálok rájönni miért csináltad ezt. Talán a valódi indok már örökké rejtély marad, vagy talán sohasem tudhatjuk meg mi, egyszerű rajongók. De mégis mi történt, ha látszólag minden rendben volt, még akkor is, ha depresszióval küzdöttél? Mi történ, hogy úgy láttad, nincs más megoldás, nincs más kiút, csak ez? Mi hajszolt téged ebbe, hogy megtedd és mi járt a fejedben? Nem hadakoztál halálos kimenetelű betegséggel. Próbálom megérteni, de nem megy. Eldobtad magadtól azt az életet, amiért más foggal-körömmel küzd, amiért más a fél karját odaadná. Eldobtad magadtól ezt a lehetőséget, amiből nincs még egy. Önző dolognak tartom az öngyilkosságot. Önző dolognak, hiszen ezek az emberek csak önmagukra gondolnak. Arra nem, hogy kiket hagynak hátra. Te hátrahagytad a szeretteidet, akik talán soha nem lesznek képesek feldolgozni a hiányodat és azt, hogy már nem vagy ott velük fizikai valódban csak fényképen mosolyogsz már vissza rájuk és egy emlékké váltál. Az élet rendje az, hogy a gyermek temesse el a szülőt és ne fordítva. Hagytál egy üzenetet a nővérednek, mielőtt bármit is tettél volna és ezt gonosz módon elküldted neki,Még akkor is ha ez egy utolsó segélykiáltás volt, legalább annyira lettél volna kegyes hozzá, hogy egy papírra veted a magyarázatod és hagyod, hogy megtalálja ezt az üzenetet.
És dühös vagyok rád, kedves SM Entertainment. Mégis hogy lehetsz képes arra, hogy addig taposs egy előadót még az utolsó bőrt is le nem nyúzod róla és nem törődsz a lelki világával. Az előadóid emberek nem pedig lelketlen robotok, akik ezért élnek, hogy a te malmodra hajtsák a pénzt! Azt hiszem, ezt soha nem fogod lemosni magadról.  Hány előadónak kell még öngyilkosnak lennie, hogy felnyissák ennek az iparnak a szemét?  Kell lennie? Ennek meg kell történnie, hogy észhez térjenek? Ha itt tart a világunk, akkor ez már régen rossz.
Viszont most tudom, te kedves, aki ezt olvasod, legszívesebben kitekernéd a nyakamat, amiért ezt le mertem írni. De még ne kommentálj, hanem olvass tovább!
Ezek közt a rettenetesen vegyes érzelmek közt ki merem jelenteni, hogy egy kis részen, a lelkem, bár talán nem helyes, de boldog. Boldog, mert bármi is történt veled kedves Jonghyun, bármi hajszolt téged ebbe bele most már nem bánthat senki. Most már nem taposhatnak rajtad tovább, nem szipolyozhatnak, és nem léphetnek keresztül rajtad. Azt kívánom neked, hogy leld meg odafenn a lelki békédet, és ha már nekünk nem teheted, énekelj tovább odafent az angyaloknak. Minden imám és együttérzésem a családoddal és a többi taggal van és remélem, egyszer majd mind újra tudnak őszintén mosolyogni.
Most pedig első sorban hozzátok szólnék kedves Shawol-ok. Tudom, hogy most sírtok, a lelketek nagyon nehéz és gyászba borul. De még ha így is éreztek, szeretnélek megkérni titeket valamire. Ne így maradjon meg az emlékeitekben Jonghyun, ahogy most olvastok róla, vagy esetleg úgy, hogy fájó  pont legyen. Úgy maradjon meg az emlékeitekben, ahogy utoljára láttátok. Egy fényképen, amin mosolyog, egy videóban ahol a zene iránti szeretetének él, egy videón ahol a fáradságos munkája iránt járó elismerést vette át. Egy mosolyogó arcként, ami velünk együtt örült. És könnyítse a bánatotokat az, hogy most már nyugodt és nem küzd semmivel és senkivel. Így emlékezzünk meg rá.
Végül pedig azokhoz szeretnék szólni akik úgy érzik, abban a cipőben járnak, mint Jonghyun és nem látják a kiutat. Talán te is ilyen vagy aki ezt olvasod, talán csak az ismeretségi körödben van ilyen. Ha igen akkor fontold meg és add tovább, amit most fogok írni.
Kedves Te, aki úgy érzed, nincs már más kiút csak az, ha eldobod magadtól az életedet. Talán úgy érzed, már nincs melletted senki, nincs értelme annak, hogy élj, nincs célod, álmod, vágyaid és haszontalannak érzed magad. Ez csak egy pillanatnyi állapot. Ez egyáltalán nem így van, és arra kérlek, ne tedd. Mindenkinek vannak hullámvölgyei az életben, amik hosszabb vagy rövidebb ideig tarthatnak, de nincs olyan gödör, amiből nem lehetne kimászni. Mindig van,  ha akárcsak egy apró reménysugár, hogy jobb lehessen, ragadd meg! Még ha úgy is érzed nincs miért küzdened, nem így van. Mindig van miért harcolni, azért hogy jobb legyen, azért hogy megváltoztass dolgokat, azért hogy akarj élni. Mert van, aki ezt nem teheti meg, bármennyire küzd is érte. Ha úgy érzed, senki sincs melletted, nem így van. Mindig van, aki támogat és egy segítő kezet nyújt neked. Gondolj a szüleidre, akik szeretettel neveltek fel. Gondolj a testvéredre vagy barátaidra, akiknek szüksége van rád. Ne tartsd magadban a dolgokat és hallasd a hangod! Mindig találni fogsz egy segítő kezet, aki utánad nyúl és kihúz a legmélyebb gödörből. Legyen ez akár egy orvos, akár egy barát, akár egy idegen akár egy szülő. Mindig melletted fog állni valaki, aki lelki támaszt tud neked nyújtani életed legsötétebb korszakában is. És ha haszontalannak érzed magad vagy értelmetlennek az életed, ne tedd. Egy gyönyörűen ragyogó fényes csillag vagy az élet végtelen kék egén! Különleges vagy a magad módján! Különleges vagy már csak azzal is, hogy élsz és lélegzel.  Talán nem tudsz róla, de fontos vagy valakinek. Sőt ebben teljesen biztos vagyok. Ragyogj, és ne vedd el ezt a fény magadtól! Küzdj, mert mindig van valamiért és valakiért. A rákbeteg is küzd az utolsó leheletéig. Ha ők nem adják fel, te se tedd!  Küzd úgy, hogy ha már túl vagy rajta, büszkén tudj gondolni arra, hogy igen megcsináltad. Emelkedj fel és állj fel a századik pofon után is, mert képes vagy rá. Én bízom benned, hogy meg tudod csinálni!
És te kedves olvasó, ha ismersz ilyen ember, teljes mellszélességgel légy mellette és ne hagyd magára. Soha ne engedd el senki kezét sem!
Azt hiszem végére értem a gondolataimnak, hiszen újra csak a villogó kis vonalat figyelem azon tűnődve, mit is írhatnék még. Talán elhiszitek talán nem, de úgy hiszem megnyugodott a lelkem és a gondolataim, csak azért mert ezt leírtam és kiadtam magamból, miközben elmorzsoltam pár kósza könnycseppet.  
Te, aki idáig eljutottál és nem kattintottál el, köszönöm, hogy elolvastad a lelki nyomoromat.


Nyugodj békében drága Jonghyun és az angyalok vigyázzanak rád.