Az ébresztőm
hangos rikácsolására ébredtem. Fogtam, és ahogy minden reggel lendületből
lesöpörtem az éjjeliszekrényről. Hunyorogva a telefonomra pillantottam. 6:30-at
mutatott. Éljen, újabb nap a pokolban. Kikászálódtam az ágyból és csipától
összeragadt szemmel megcéloztam a fürdőszobát. Zuhany, fogmosás, öltözés,
reggelizés. Mint minden egyes nap minden egyes áldott reggelén. Mikor mindennel
végeztem a hátamra csaptam a hátizsákom és megindultam a kedvenc helyemre, amit
mindenki szeret: Suliba. Mindig örömmel tölt el mikor rá gondolok. Hát nem
csodás. A népszerű libák sikoltozása, az izomagyú sportolók neandervölgyi
viselkedése, a stréberek állandójellegű okoskodása, a dagi lányok
siránkozása-félreértés ne essék semmi bajom nincs velük- és akkor ott vagyok
én. Kim Jong Dae. Átlagos középkategóriás családból származó srác, aki
akarva-akaratlanul belecsöppent a gazdag
csitrik és izomagyúak társaságába pusztán azért mert apámnak ügyelni
kell a munkakapcsolataira. És mivelhogy apa kis-vállalkozásának fő szponzora a
város egyik leggazdagabb családja – történetesen a család egyetlen szem lánya
velem jár egy suliba- ezért, a „kuncsaftért bármit” alapon tűrnöm kell ennek az
egyetlen szem lánynak mindet, amit csak akar. Így lettem a pasija. Bleeee.
Hatalmas
ütést éreztem a gyomromon, ami arra késztetett, hogy végre a gondolataimból
visszatérjek a való világba. Egy kuka, egy frissen kikészített kuka én pedig
pont telibe találtam. A hátam mögül
hangos rikácsolás hallatszott miszerint mi a francot képzelek, hogy kiborogatom
a kukát. Ahogy megfordultam egy olyan 60 és a halál között lévő nénike
rázogatta felém a botját és korához képest elég gyorsan közeledett. Szóval
inkább menekülőre fogtam a dolgot. A zebráig sprinteltem ahol még éppen zöld volt a lámpa így gondoltam még átérek. Szóval hol
is jártam, ja… Hirtelen fékcsikorgás majd sikoltozás/jajveszékelés és valami
megbökte a combomat. Oldalra fordítottam a fejem és egy autó állt veszélyesen
közel hozzám.
- Édes fiam
még is mi a büdös francért nem tudsz te
közlekedni. – ordított ki az autó sofőrje.
- Sajnálom,
de a lámpa…- böktem a még mindig zölden villogó gyalogoslámpa felé.
- Az engem
nem érdekel. Tűnj az utamból. – ordított tovább majd felbőgette a motort.
Az orrom
alatt morogva, fejben elátkozva átrohantam a zebrán és sietős léptekkel
közeledtem a suliig. Ahogy beléptem az
ajtón emberek tömkelege fogadott. És akkor megláttam a rémálmomat, aki
rózsaszín miniruciban salapált felém,
ahogy meglátott.
- Jong Dae
szivem. – hallottam messziről a nyávogását. Komolyan mondom ennek a csajnak, ha
szárnyai lennének nem angyal, hanem tökéletes liba lenne. Ahogy odaértem a
nyakamba ugrott és össze-vissza nyalt a rózsaszín szájfényével.
- Szia neked
is Min Seo. – erőltettem vigyort az arcomra. – Hogy vagy?
- Remekül
képzeld, apu vett nekem egy új autót. – sipítozta a fülembe.
- Mert a
régivel mi volt a baj?
- Nem
tetszett a színe. – mondta tudálékos fejjel.
Aha, a színe. A libás dolog beigazolódott.
-
Értem. És mégis … - kezdtem bele a
mondandómba, de hirtelen közbevágott.
- Nézzétek
csajok ki jött meg – kiabált barátnőinek majd az ajtó felé bökött. – Csak nem
csöves Yun Seo. A kis kukaharcos. –
röhögött fel . Az említett lány felé fordultam, aki kicsire összehúzva magát menekült
a tanterem felé. – Mi van Yun Seo. Anyu mosogatórongyában kellett megint suliba
jönnöd. Már ide érzem az illatát. – vihogtak egyszerre barátnőivel és azoknak
az izomagyú társaival plusz az egész aulával.
- Nem
gondolod, hogy ez egy kicsit erős volt. – kászálódtam ki az öleléséből. – Néha
igazán túlzásba viszed. – hagytam magam mögött és a terem felé vettem az
irányt. Ahogy beléptem rögtön Yun Seo-t kerestem a szememmel. Ott ült a
szokásos helyén a padsor közepén.
- Ne is
foglalkozz velük. – álltam meg felette. Hatalmas csodálkozó szemekkel nézett
fel rám és én csak bámultam rá mint egy idióta.
- Jong Dae.
– szólított meg a rémálmom. – Te meg mit beszélgetsz itt ezzel a csövessel. Ne
süllyedj le a szintjére. – karolt meg majd elrángatott. Lefárasztottan
huppantam le a padomhoz. Kipakoltam a könyveimet majd következhetett a töri. De
nem igazán koncentráltam. Állandóan azon
kaptam magam, hogy középső sor középső padja felé vándorol a tekintetem és a
hátát, a világosbarna haját bámulom. Biztos, hogy festeti. De mért éreztem
zavarban magam ahogy rám nézett azokkal a hatalmas barna szemekkel. Aprócska
kis ütést éreztem a fejemen majd halk puffanást. Egy galacsin landolt a
lábamnál és akkor már a feladóját is tudtam, hiszen éreztem a szúrós tekintetet
a hátamon. Így inkább belemélyedtem a töri könyvembe.
Ebédszünetnél
a padon ültem körülöttem a „kedvenc” bagázsom. Üres fecsegésüket szinte
kizártam és inkább csak bambultam a semmibe. Egyszer csak a látószögembe került
egy ismerős arc. Yun Seo. Óvatosan közeledett egy asztal felé kezében könyvvel
és egy palack vízzel. Leült és csak olvasott.
- Jong Dae
figyeld a kis csitrit mindjárt hogy fog befelé sprintelni. – vihogott össze a
barátnőivel. Ijedten kaptam a fejem a
lány felé. És úgy is volt pár perc sem telt bele az emlegetetett talpra ugtott
és mindent maga mögött hagyva rohant befelé. Pár másodperc múlva az ebédlő
képernyőjén egy videó jelent meg. Valaki Yun Seo-t követte kamerával be
teljesen a WC be majd ahogy a hangszóróban megszólaltak a hangok mindenki
röhögni kezdett. Mindenki csak én nem. Ekkor a videón hirtelen felrántották a
WC ajtaját és szegény lány ült ott megalázva, kisírt szemekkel. Erre mindenki
hangosabban röhögött.
-
Megérdemelte az a kis ribi. Minek áll szóba a pasimmal. – vigyorgott Min Seo.
- Mit
tettél? – néztem rá lepetten.
- Egy kis
hashajtót kevertem a vizébe. Nem nagy dolog. – vonta meg a vállát.
- Hogy
mekkora egy rohadék vagy. – álltam fel, a hátamra vettem a hátizsákom és
sietősen távoztam a suliból. Anya és apa ilyenkor még úgy sincsenek itthon.
Ledőltem az ágyamra és a plafont bámultam. Szegény lány csak azért kapta
mindezt, mert szóba álltam vele. Édes Istenem. Mért? Mivel érdemelte ezt ki?
A telefonom
csörgésére riadtam fel. Hány óra lehet? Máris reggel van?
- Igen? –
morogtam a telefonba.
- Aludtál? -
rikácsolt a telefonba az ismerős hang.
- Szerinted?
- Jó
mindegy. Csak azt szeretném mondani, hogy bocsánat. Nem fog többé előfordulni.
- Hát
persze. – fintorogtam egyet majd éppen letenni készültem a telefont.
- De
tényleg. Már nem lesz rá szükség. – kiabálta a telefonba.
- Mi? Ezt
meg, hogy érted? – kaptam vissza a fülemhez a telefont.
- Na
gondoltam, hogy ez érdekelni fog. Szóval az történt, hogy meghalt. – éreztem,
hogy a vér kifut az arcomból és zsibbadni kezdtem.
- Mi? - dadogtam a telefonba. – Hogy?
- Úgy, ahogy
mondom. Állítólag öngyilkos lett. Begyógyszerezte magát és …. – még motyogott
valamit de már nem hallottam. Teljesen lezsibbadtam és mozdulni sem bírtam. Az
erőm teljesen elhagyott. Ez nem lehet igaz. Halott? Ő? Ez képtelenség. Kábán
álltam fel majd leszédelegtem az ajtóig.
- Jong Dae
fiam minden rendben? Mi történt? Rettentően sápadt vagy. – mászott anya a képembe,
de én csak arrébb taszítottam és kitámolyogtam az ajtón és a hirtelen erőtől futni
kezdtem nem is tudom hová… csak… messzire…
Mindjárt
eltemetik. Nem is ismertem igazán, mégis képtelen vagyok elengedni. Csak ülök a
sorok között és messziről figyelem a nyitott koporsót. Ahogy ott fekszik
élettelen arccal. Nem mozdul és már nem is fog többé. És nemsokára a feketeföldbe
teszik. Mért? Yun Seo … mért tetted ezt? Mi járhatott a fejedben? Mindig
bántottak? Hogy nem szeretett senki? Yun Seo én szerettelek! Igen… azt hiszem
most rájöttem. De mért mikor késő?
Kérlek, csak nyisd ki kérlek a szemed. El szeretném mondani. Istenem, ha még
egy napom lehetne… Éreztem, ahogy egy könnycsepp végiggördül az arcomon...
Megint az
ébresztőm hangos rikácsolására ébredtem. Újból csak lesöpörtem az éjjeli
szekrényről. 6:30. Zuhany, fogmosás, öltözés, reggelizés majd újabb út a
pokolba. Istenem csak egyszer szabaduljak meg tőle. Hirtelen fájdalom a
hasamban. Ahogy felnéztem egy… kuka? Várjunk csak… de akkor már hallottam …
Ahogy megfordultam a néni már közeledett felém. Újra futni kezdtem majd… az
autós és a kiabálása újra. Ez nem igaz, ez csak valami véletlen lehet.
-Jong Dae
szivem. – hallottam ahogy beléptem a suli ajtaján.
- Min Seo mi
ez az egész? – néztem rá furcsán.
- Egy újabb
sulis nap? – vonta a szemöldökét. – Képzeld, apu vett nekem egy új autót.
- Igen?
Mintha ezt már mond… - de újra félbeszakított.
- Nézzétek
csajok ki jött meg – kiabált barátnőinek. – Csak nem csöves Yun Seo. A kis kukaharcos. – röhögött fel . Ki ? De hát
ő? Ő halott. Tegnap volt a temetése. Az említett lány felé kaptam a fejem és
tényleg ott volt. Kicsire összehúzva magát menekült a tanterem felé … újra. – Mi
van Yun Seo. Anyu mosogatórongyában kellett suliba jönnöd. Már ide érzem az
illatát. – vihogott Min Seo egyszerre barátnőivel és azoknak az izomagyú
társaival plusz az egész aulával. Újra otthagyva Min Seo-t rohantam a tanterem
felé és mikor beértem ott ült. Tényleg ott ült. Én pedig csak állta felette
megint.
- Jong Dae.
– hallottam a nevem. – Te meg mit beszélgetsz itt ezzel a csövessel. Ne
süllyedj le a szintjére. – rángatott el. Leültem a helyemre és csak bámultam.
Mi ez az egész? Mi történik? Egyszerűen nem értem.
Csak ülök a
padnál ebédszünetben. Ha jól sejtem akkor tudom mi fog következni. És … igen
Yun Seo –szalad én pedig mielőtt bármi történne hazamegyek. Este már szinte
felkapom a telefont mikor csörög.
- … meghalt.
– ismételte el Min Seo.
- Értem .-
suttogtam és letettem a telefont. Lehetetlen. Vagy … mégis? Akkor most
teljesült volna? Kaptam még egy esély. De megint elrontottam. Hanyatt vágódtam
az ágyon és hagytam, hogy lassan elnyomjon az álom.
Megint az
ébresztőm. Automatikusan ugrottam ki az ágyból. Zuhany, fogmosás, öltözés,
reggelizés és már indultam is. Szinte rohantam a suli felé majd … aaa…
kikerültem a kukát és a zebra felé közeledtem és nem, nem mentem át. Zöldről pirosra majd újra zöldre én pedig
nyugodtam átsétáltam. Ahogy a suliba értem már egyenesen Min Seo hoz mentem.
- Szia Min
Seo. – nyomtam puszit az arcára.
- Ööö szia
Jong Dae. – nézett rám lepetten. – Képzeld, kaptam aputól egy új autót.
- Várj
kitalálom, nem tetszett a régi színe. – vágtam rá azonnal.
- Ö ja. Furi
vagy. – vonta össze a szemöldökét. – Hét nézzétek … - de nem hagytam hogy
végigmondja megöleltem és hosszan megcsókoltam egészen addig még Yun Seo el nem
ment a terembe. Remélem ezzel megmentettem.
Este már nem
vártam a telefont, hiszen az egész ebédlős mizéria nem történt meg. Aztán
csörgött a telefonom és Min Seo volt az.
-… halott. –
csengett a fülembe újra az a szó. Miután letettem a telefont megfejeltem a párnám és egy
hangosat ordítottam. Nem lehet… hol csesztem el megint. Hacsak …-ültem fel az
ágyban. Ő ezt már előre eltervezte. A kedves barátnőm húzása csak hab volt a
tortán. Istenem csak kapjak még egy napot. Mert eddig nagyon úgy néz ki addig
ismétlődik még helyre nem hozom.
Az
ébresztőmnél is hamarabb pattantam ki az ágyból. Zuhany, fogmosás, öltözés,
reggelizés és már indultam is. De ma úgy döntöttem nem egyedül megyek. Szapora
léptekkel indultam el a másik irányba. Mikor megérkeztem a célomhoz
lecövekeltem és vártam. Aztán megláttam őt. Mikor ő is észrevett engem dermedten
állt egy pillanatig a kapu előtt majd elindult.
- Neked egyáltalán
nem itt kellene lenned. – került ki nagy
lendülettel. A parfümje illata megcsapta az orrom.
- Várj
kérlek! – kaptam a csuklója után. Csodálkozva pillantott a karja köré
kulcsolódó ujjaimra majd rám. – Mi lenne, ha ma együtt mennénk suliba, kérlek. –
néztem rá. Egy ideig csak habozott majd aprót bólintott, így egymás mellett
indultunk el.
- Amúgy … -
kezdtem a beszélgetést, de nem igazán jutott eszembe semmi.
- Hogy lehet
az hogy a NAGY Kim Jong Dae akiért lányok esedeznek szóba áll velem? – nézett rám
felvont szemöldökkel.
- Szóval
lányok esedeznek értem? – tűnődtem el.
- Azt ne
mond, hogy te nem vetted észre. Hiszen minden téren tökéletes vagy. Az arcod, a tested meg … meg a kinézeted. – salapált
idegesen felém.
- Szóval te
is egy vagy ezek közül a lányok közül. – vigyorogtam rá.
- Mi ? Én
nem. Egyáltalán nem. – jött zavarba majd teljesen elvörösödött.
- Rendben
elhiszem. – nevettem fel. – Mesélj magadról!
- Mi? – jött
még nagyobb zavarba.
- Mondj
valamit magadról! – ismételtem.
- Hát… -
kezdte és egészen a suliig mesélt. Annyira felszabadult volt. És azt éreztem,
hogy egyre jobban és jobban beleszeretek. Ahogy a bejárathoz értünk lecövekelt.
- T…te menj
előre én meg majd utánad. – dadogta.
- Most mért?
– öleltem át a vállát majd elindultam át az aulán az osztályterembe. Csodálkozó tekinteteket, lányok gyűlölködő
pillantását kaptuk. Ahogy beértünk az osztályterembe a helyére kísértem majd
hosszú puszit nyomtam a homlokára majd leültem a helyemre.
- Hogy
képzeled ezt te… te – lépett mellém Min Seo és ugyanebben a pillanatban egy hatalmas
pofon csattant az arcomon. – Te rohadt szemétláda. – masírozott el kíséretével
együtt. Én csak felálltam Yun Seo- hoz léptem és megragadtam a kezét .
- Tudod mit?
– suttogtam a fülébe. – Lógjuk el a napot! …
-Hát akkor. –
álltam a meg a kapujuk előtt. - Légy jó
és vigyázz magadra! - majd ennek
kíséretében nyomtam egy puszit az arcára. Csak elmosolyodott majd az ajtó felé
vette az irányt.
- Jó éjt. –
intett vissza majd besétált a házba.
Egész este
nem tudtam levakarni a vigyort az arcomról. Mosolyogva feküdtem az ágyban majd
egy hirtelen ötlettől vezérelve írtam egy sms-t.
„ Aludj jól
és álmodj szépeket. Puszi Jong Dae.”
Nem jött
válasz. És a mosoly az arcomra fagyott a mosoly. Ugye nem. Kérlek Istenem, mond
hogy nem. Bár hívás se jött Min Seo-tól. Holnap reggel minden eldől…
Újra az
ébresztőm hangos rikácsolására keltem. Se kedvem, se erőm nem volt felkelni. Mi
van ha nem sikerült. Bágyadtan néztem a telefonomra. Egy SMS. Azonnal
megnyitottam majd végigolvastam és hatalmas mosoly ült az arcomra. Sikerült,
végre sikerült.
„Bocsi, hogy
este nem válaszoltam. Jól aludtam ne aggódj. Várlak a kapu előtt. Puszi Yun
Seo.”
- Szeretlek. –
suttogtam a telefonnak.